Ugrás a tartalomra

A téma a földön hever – tájképek, pásztorélet, négy évszak a gyepeken

A téma a földön hever – tájképek, pásztorélet, négy évszak a gyepeken

A Grassland-HU LIFE integrált projekttel kapcsolatban a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és projektpartnerei ötödik alkalommal hirdették meg a gyepes élőhelyek értékeinek bemutatását, népszerűsítését célzó fotópályázatukat. Az idei kiírásban három kategóriában várják a pályaműveket, amelyet szakmai zsűri bírál majd el.

Az Európai Unión belül hazánkban a legnagyobb a gyepek változatossága, amely a homokpusztai és szikes gyepektől, az erdős sztyeppen és az ártéri kaszálókon át a dombvidéki legelőkig és a hegyi kaszálórétekig terjed. E füvek uralta, változatos és jellegzetes fajösszetételű növénytársulások szorosan kapcsolódnak a régióhoz, nem véletlenül kapták a pannon gyepek összefoglaló nevet. Magyarország első természetvédelmi témájú LIFE integrált projektjében széles szakmai összefogással dolgoznak a szakemberek ezen élőhelyek hosszútávú megőrzéséért.

A gyepek titkai fotópályázatot is azzal a céllal indították útjára a projektben együttműködő szervezetek, hogy felhívják a figyelmet a gyepek és élőviláguk védelmére, megőrzésük fontosságára, valamint a gyepeket fenntartható módon hasznosító, a gyepeket védő helyi emberekre.

A fotópályázat ötödik fordulójában három kategóriát is hirdettek a szervezők. A tájképek kategóriában a gyepek szépségének és sokszínűségének tágabb perspektívában történő bemutatása a pályázók feladata. Külön kategóriát hirdettek a szervezők a gyepes élőhelyek évszakonként változó arcának bemutatására.

A tájban élő embert is be szeretnék mutatni a nagyközönségnek, a témának az is aktualitást ad, hogy az ENSZ 2026-ot a legelők és pásztorok nemzetközi évének nyilvánította – ehhez is kívánnak csatlakozni a szervezők a meghirdetett kategóriával.

A szakmai zsűri összetételével is a széles ágazati együttműködést kívánják reprezentálni a szervezők:

  • dr. Nobilis Márton, élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár, zsűrielnök,
  • Barta Sándor, kunmadarasi, több generációs gulyás, aki 2024 májusától a Nagykunság regnáló kunkapitánya,
  • Füredi Kornél, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. ügyvezető helyettese,
  • dr. Kalotás Zsolt agrármérnök, vadgazdálkodási szakmérnök, természetfotós, a Magyar Természetfotósok Szövetségének egyik alapítója
  • dr. Molnár Zsolt botanikus, etnoökológus, az MTA doktora
  • Potyó Imre környezetkutató, BBC és HIPA nemzetközi díjas természetfotós.

Pályázatok beküldésének határideje:

2025. június 30. éjfél

További információk a pályázatról:

Pályázati felhívás és szabályzat

Pályázati felület

grasslandfoto [at] hoi.hu (grasslandfoto[at]hoi[dot]hu)