Egy igazi pannon ritkaság lett az Év Emlőse!
A magyar szöcskeegeret választotta 2025-ben az Év Emlősének a Vadonleső Program, amelyet az Agrárminisztérium és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működtet a Magyar Természettudományi Múzeum és a Fővárosi Állat- és Növénykert közreműködésével.
A magyar szöcskeegér (Sicista trizona) létezéséről az ezredforduló előtt még mit sem tudtunk. Annyi bizonyos volt, hogy élt Magyarországon egy különleges kisemlős, amely bár nevében egér, de csak nagyon távoli rokonságot ápol a közönséges egerekkel. Viselkedésében és életmódjában is egészen egyedi, például az egerektől eltérően valódi téli álmot alszik, évente csak egyszer szaporodik és táplálékának jelentős részét képezik a rovarok. Ráadásul nagyon szelíd, kézben tartva nem harap, nem próbál elmenekülni.
Az egykor sokfelé előforduló, hátán hosszanti fekete csíkot viselő szöcskeegér (nem tévesztendő össze a hazánkban gyakori pirók erdeiegérrel) élőhelyeinek megszűnése miatt az elmúlt 150 évben egyre ritkábbá vált, olyannyira, hogy az utolsó példányt 1936-ban fogták meg a kutatók. Hetven éven át senki nem találkozott egyetlen élő példánnyal sem, és akár kipusztultnak is hihettük volna, ha nincsenek olyan „szakértők”, akik ez idő alatt is jó néhányat tudtak fogni belőle. Ezek a „szakértők” pedig nem voltak mások, mint a baglyok, az éjszaka rendíthetetlen „adatgyűjtői”, akik a szőröstül-bőröstül lenyelt zsákmány emészthetetlen (csont, szőr vagy toll) részeit kis köpetek formájában szétszórják pihenőhelyeik közelében. Ezekből gondos kutatói kezek összegyűjtenek évi néhány ezret és a bennük lévő csontokból meg tudják állapítani, hogy milyen „mintát” gyűjtöttek a baglyok táplálékszerzésük során. Ilyen bagolyköpet-elemzésekből tudtuk, hogy a szöcskeegér továbbra is tagja a magyar faunának, éli rejtett életét, igaz, egyre kevesebb és kevesebb helyen.
A rejtőzködésnek végül 2006-ban lett vége, amikor magyar kutatók a Borsodi-Mezőségben több éves próbálkozás után végre befogtak egy élő példányt. A szenzációk sora azonban a megtalálással nem ért véget, sőt! A következő évtized kitartó kutatásai, genetikai és morfológiai vizsgálatai ugyanis azt igazolták, hogy a nálunk élő szöcskeegér nem azonos a keleti sztyeppéken elterjedt más rokon fajokkal, hanem teljesen különálló faj. Ezzel nemcsak a tudományos, hanem a magyar neve is megváltozott, így már nem a csíkos szöcskeegér, hanem a sokkal találóbb magyar szöcskeegér névre hallgat. A fajnak jelenleg mindössze két aprócska állományát ismerjük a világon, egyik a már említett Borsodi-Mezőségben él, a másik egy Kolozsvár melletti élőhelyen. Ráadásul a két állomány alfaji szinten eltér egymástól, ezért külön nevet is kaptak: az Erdélyi-medencében az erdélyi szöcskeegér honos.
A Grassland-HU LIFE integrált projektben is kiemelt fajként szereplő szöcskeegér tehát igazi nemzeti kincsünk, a hungarikumok közé kívánkozik. Óriási ezért a felelősség, ami a magyar kutatók és természetvédelmi szakemberek vállát nyomja: ha nem tudják megőrizni a magyar szöcskeegeret, illetve a hozzá hasonló, csak nálunk megtalálható világritkaságokat (jó néhány ilyen faj vagy alfaj van a Kárpát-medencében), akkor senki más! Meg kell ismerniük e fajok környezeti igényeit, azonosítaniuk kell a veszélyeztető tényezőket, ki kell dolgozniuk a fennmaradásukat szolgáló megőrzési terveket, és természetesen végre is kell tudniuk ezeket hajtani. Ráadásul mindezt versenyt futva az idővel, hiszen ezen rendkívül ritka és értékes fajok közül nem egy már a kipusztulás szélére sodródott. Összehangolt munkára van szükség, amiben kutatók, gyakorlati természetvédelmi szakemberek, valamint az élőhelyen gazdálkodók dolgoznak együtt, egy nemes cél érdekében.
Ennek megfelelően az idei évben a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mellett számos kutatóintézet, múzeum, egyetem és civil szervezet is bekapcsolódik a programsorozat szervezésébe és kivitelezésébe. Ez is jelzi, hogy az utóbbi 20 évben milyen széleskörű szakmai összefogás jött létre az egyik legjelentősebb természeti értékünk megmentése érdekében.
A Vadonleső Programról és az Év Emlőse kezdeményezésről
A Vadonleső Program – Magyarország egyik legelső, úgynevezett közösségi adatgyűjtő (Citizen Science) programja – önkéntesek bevonásával, jelenleg 18 védett növény- és állatfaj elterjedési és veszélyeztetettségi adatait gyűjti, 2009 óta. Az idei évben érdemes különösen is figyelni a program honlapját, mert különleges újításokat terveznek bevezetni, tovább növelve ezzel a bejelentés élményét és a kihívást.
A program gondozásában, az Év Emlőse kezdeményezés keretében már a 12. fajt vették górcső alá, amelynek apropóján egész éves eseménysorozattal hívják fel a figyelmet a kiválasztott faj és környezete fontosságára, jellemzőire. Szórakoztató és érdekes elfoglaltságot tartogat az egész éven át tartó rendezvénysorozat, amelynek keretében az adott fajról, valamint élőhelyéről szóló tudományos és népszerűsítő programokat szerveznek, gyermekeknek és fiataloknak szóló pályázatokat hirdetnek meg. Az elmúlt években több mint tízezer pályamunka – versillusztráció, plakátterv, ékszer- és érmeterv, karikatúra, képregény, videóklip, mese, vers – érkezett különböző korosztályokból a Vadonleső Program pályázataira. Országos hírű művészek, köztük a Természetvédelem Nagykövete címet viselő írók, költők, zenészek, előadóművészek kapcsolódtak be saját műveikkel a programsorozatba, és kezdeményezésükre számos, az Év Emlőséhez kapcsolódó vers, mese és dal látott napvilágot. Az idei évi eseményeket, programokat a Vadonleső, valamint a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján és közösségi felületein naprakészen követhetik az érdeklődők.
Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
Fotó: Cserkész Tamás, Magyar Természettudományi Múzeum