Gyepek és hüllők a fókuszban

A forró júniusi kora délelőttön fülsiketítő a kabócák ezreinek szüntelen köszörülése. A Szársomlyó gerincének keskenyen kanyargó, köves ösvényén haladva már öt perc felfelé kapaszkodás után megjelennek rajtunk az első izzadságcseppek, s az utunkat kísérő alacsony virágos kőrisek között még árnyékban is fenyegetően ül meg a forróság. Az ösvényről a déli oldal sziklás-gyepes, napégette lejtőjére kilépve a meleg még kegyetlenebb, csak az itt mindig lengedező déli szél teszi elviselhetőbbé. Itt kezdjük a munkát.

A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 2014 óta folytat monitoringvizsgálatokat a fokozottan védett Szársomlyó déli oldalának sziklagyepén élő hüllőfajok közül a kaszpi haragossikló (Dolichophis caspius) és a fali gyík (Podarcis muralis) állományának helyzetéről. Ezúttal e hüllőkkel és a különleges sziklagyepekkel kapcsolatos megfigyelések, érdekességek közül számolunk be néhányról.

A hegy

A déli oldal legnagyobb területét elfoglaló nyílt sziklagyep jellegzetes, kibillent rétegződésű, ferde mészkő sziklakibúvássávjai miatt a népnyelv a Szársomlyónak az Ördögszántotta hegy nevet adta. A legenda szerint az ördög megkívánta egy itt élő boszorkány Harka nevű, gyönyörű leányát és alkut kötött, miszerint megkapja a lányt, ha a reggeli kakasszóig felszántja a hegyet. Amikor a banya látta, hogy az ördög túl jól halad a feladattal, a tyúkólba bújva kukorékolni kezdett, felverve ezzel a környék kakasait is. Az átvert ördög mérgében visszabújt a pokolba: ahol a föld alá szállt, ott fakad Harkány híres, kénes gyógyvizű forrása.

A Szársomlyó „kétarcú” hegy. Északi lejtőit gyakorta telibe éri a hideg északi szél, az őszi fagyos eső, a felfutó légáramlatok a gerinc felé sokszor ködöt kavarnak, növényzetét pedig összefüggő lombos erdő alkotja. A déli oldal merőben más. Napos időben évszaktól függetlenül hihetetlen gyorsasággal melegszik a sziklás felszín, s emelkedik róla a meleg levegő. Ilyenkor mindig láthatunk hollót, vércsét, ölyveket, ahogy szárnymozdítás nélkül lebegnek a lejtő felett, olykor siklóernyősök társaságában. A meleg, nyílt gyepen már januárban, sőt olykor december enyhébb napjain megjelenik a magyar kikerics, a hegy emblematikus virága. A gyepben mediterrán flóraelemek és melegkedvelő rovarok, hüllők élnek.

Gyep, cserjés, erdő?

A Szársomlyó déli lejtőit jelenleg a mészkőkibúvásos, „ördögszántással” szabdalt felszín száraz, gyepes élőhelyei borítják legnagyobb arányban. Ezek között találunk zárt gyepeket, mint a gerincközeli részek északi oldalra is áthúzódó, magasabb gyepszintű baranyai peremizses magyar rozsnokos gyepjei, valamint a déli oldal szintén magasabb, többszintű szerveződésű pusztafüves lejtősztyepprétjei, vagy az illír sziklafüves lejtősztyepp és a sziklafüves lejtősztyepprét. A hegy déli oldalán valószínűleg már a rómaiak előtt tartottak állatokat, és egészen az 1970-es évekig legeltetett itt a Nagyharsányi Hegyi Legeltetési Társulat, elsősorban juhokat. Az 1960-as évekbeli légifotókat a jelenlegi állapotokkal összevetve az tapasztalható, hogy a déli lejtő fás-cserjés borítottsága az elmúlt fél évszázadban megduplázódott, a lösszel fedett hegylábi területek pedig szinte teljesen beerdősödtek. A hegy déli lejtőin tehát az évtizedekkel korábban abbahagyott legeltetés miatt jelentős cserjésedési folyamatok indultak be, amelyek ma is folytatódnak. A gyep jellegű nyílt élőhely fennmaradását a cserjésedés, majd a beerdősödés lassú, természetes folyamatán kívül az inváziós fás szárúak előretörése is fenyegeti, elsősorban az ázsiai eredetű bálványfáé, kisebb mértékben pedig az akácé (ez utóbbi foként a hegylábi területeken). A bálványfa életképessége rendkívül nagy, magassági növekedése pedig még a Szársomlyó déli lejtőjének nyáron kíméletlenül forró és száraz klímáján, sekély váztalaján is gyors. A legelő állatok és a vadak nem fogyasztják, károsítói hazánkban gyakorlatilag nem ismertek, ráadásul olyan anyagokat juttat a környezetébe, amelyek gátolják más növények növekedését. Az akác hasonlóan gyors növekedésű, nagy mennyiségű magot termel, képes a vegetatív szaporodásra, a talaj tulajdonságait tekintve nagy a tűrőképessége, mindezek következtében gyors és agresszív terjedésre képes. A honos fás szárúak közül a virágos kőris a leghamarabb megtelepedő és leggyorsabban terjedő faj, mellette itt-ott magányosan fejlődő, szélesen elterülő, tőből ágas molyhos tölgy egyedei küzdenek a szélsőséges körülményekkel, és járulnak hozzá a gyepes élőhely lassú záródásához.

Nehéz eldönteni, hogy a Szársomlyó déli oldalán mi lenne természetes, vagy épp kívánatos élőhelynek tekinthető. Az egykor legeltetéssel fenntartott, ma pedig már ritka, védett fajokban gazdag, záródásában a természetvédelmi értékek védelme miatt kontroll alatt tartott nyílt gyepes élőhely, esetleg a lassan folyó szukcesszió eredményezte bokorerdő, vagy pedig a már záródott, szárazságtűrő erdő? Ahogy arra a kérdésre sem egyszerű a válasz, hogy ha a száraz gyep olykor lángra kap, a növényvilág ennek következtében lezajló megújulása és újratelepülése vajon természetes folyamatnak tekinthető-e. Az azonban bizonyos, hogy az idegenhonos, agresszívan terjedő fás szárúak mindenképpen távol tartandók. A jelenlegi értékes vegetáció és az ahhoz kötődő fajok – többek között a hegynek a magyar kikerics melletti másik emblematikus faja, a kaszpi haragossikló – megőrzése érdekében a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság a Grassland-HU LIFE integrált projektben 2019 óta rendszeresen végzi a bálványfa szisztematikus visszaszorítását a területen.

Nem mindig haragos

A haragossikló az agresszivitást sugalló elnevezése miatt az amúgy sem túl népszerű kígyókkal egyetemben nem szerepel előkelő helyen a közkedveltségi listákon. Alapvetően menekül, de ha elkerülhetetlen a hirtelen találkozás az emberrel, nem hátrál meg, nem tesz kerülőt a kedvünkért.

A balkáni elterjedésű kaszpi haragossikló Magyarországon, a Budai-hegységben éri el terjedésének északnyugati határát, legnagyobb hazai állománya pedig ott, a Villányi-hegység szigetszerűen kiemelkedő tagján, a Szársomlyón él. Dél-dunántúli és budai-hegységi élőhelye között, a Duna jobb partján elszigetelten fennmaradt, kis kiterjedésűlöszfalakhoz kapcsolódóan találták meg apró, különálló állományait a 2000-es évek elején, s a későbbi évek során. Magyarországi elterjedése a jelenleginél valaha jóval nagyobb lehetett, de élőhelyeinek megszűnése (például a löszgyepek felszántása vagy becserjésedése, a beépített területek növekedése és a degradáció miatt), illetve feldarabolódása következtében mára hazánk legritkább hüllőfajává vált. 2024-ben az év hüllőjének választották (2024. március–áprilisi számunkban Korsós Zoltán mutatja be).

A Szársomlyón az erdős, hűvösebb északi oldal nem alkalmas élőhely számára, de a több mint 100 hektár kiterjedésű, bokor méretű fákkal, cserjékkel tarkított sziklagyep máig ideális élőhelye. Szívesebben tartózkodik a cserjékkel „mozaikoló” területeken, mint a teljesen fátlan gyepen. Több alkalommal figyeltek meg fára felkúszó, ott pihenő egyedeket, azonban a hegylábi, beerdősült részekről hiányzik. A 2014 óta évről évre folytatott haragossikló-felmérésekből emellett azt is látjuk, hogy a jól felmelegedő sziklás-gyepes élőhelyeken sem egyforma gyakorisággal jelenik meg. A Szársomlyó nyugati végén ma is termelést folytató mészkőbánya területén érthető okból csak egy-egy alkalmi megfigyelést rögzítettek, a felhagyott keleti bányaudvarban azonban rendszeresen és jelentős számban találkozhatunk a faj egyedeivel, annak ellenére, hogy az itt régóta muködő szoborpark komoly emberi zavarással jár, ráadásul az újonnan létesült fogadóépület és panorámasétány tovább növelte a forgalmat. Meglepő módon a szársomlyói haragossikló-állomány egyedsűrűségét 2014 óta szinte minden évben látványosan nagyobbnak találjuk a szoborpark környékén, mint a hegy déli lejtőjének – a fokozottan védett státusz miatt gyakorlatilag emberi zavarástól teljesen mentes – összefüggő sziklagyepén.

Az elmúlt tíz év során az állomány évente becsült nagysága a Szársomlyó alkalmas élőhelyein 100–350 egyed között volt, az évek trendjét tekintve enyhe csökkenést mutatva.

Melegkedvelő gyíkok paradicsoma

A Szársomlyó déli oldalán a fali gyík és a zöld gyík jelenlétéről tudunk, amelyek ideális körülményeket találnak itt, és a haragossikló fő táplálékai közé tartoznak. Közülük a fali gyík populációját vizsgáltuk éveken át, ami a haragossikló állományának figyelemmel kísérése mellett jól jelezheti az élőhely állapotát.

A fali gyík esetében érdekes jelenség, hogy ha a környezeti feltételek csak viszonylag kicsi, jól körülhatárolt területen adottak számára – például felhagyott kőfejtő, sziklás domboldal nyílt foltja, vagy akár összefüggő középhegységi erdők nyiladékai, irtásai, tarvágásai, mélyutak bevágásai –, a látszólag elszigetelt, kicsinek tűnő élőhelyfoltokon is szinte mindig gyorsan megjelenik. A lehetséges élőhelyek közül azokat foglalja el, amelyek egész évben a legnagyobb besugárzást kapják.

A Szársomlyón az optimális élőhelyek miatt a gyíkok állományának nagysága és területegységre vetített egyedsűrűsége is jelentős. Évtizedekkel korábbi vizsgálatok fogás–jelölés–visszafogás alapú becslésekkel az egyedsűrűséget 1 egyed/m² (!) nagyságrendűnek találták az adott mintaterületen. Vizsgálataink az évek során hektáronként 250-1000 egyed jelenlétét igazolták, az idő és az élőhely borítottságának lassú növekedésével párhuzamosan enyhe csökkenést mutatva. Az egyedszámok egy éven belül a tavasz–nyár viszonylatában csökkenő, nyáron alacsonyabban maradó, majd az aktivitási periódus végén ismét megnövekedő lefutásúak.

A fali gyík mellett a zöld gyík is látványos egyedsűrűségű: egy megfelelő időjárású napon az ösvényen haladva jobbra-balra kell kapkodnunk a fejünket, ahogy a száraz növényzet közt zörrenve odébbáll egy fali vagy zöld gyík. A haragossikló táplálékbázisához a gyíkok jelentős mértékben hozzájárulnak, zöld gyík zsákmányolását sikerült is megfigyelnünk. Érdekes módon azonban a rézsikló, amely táplálkozását tekintve szinte gyíkspecialistának mondható, teljesen hiányzik a Szársomlyóról.

Mind a haragossikló, mind a fali gyík esetében az évek során tapasztalt enyhén csökkenő populációs trend lehetséges okai a szukcesszióval (cserjésedés, borítottságnövekedés) némiképp csökkenő élőhelyi alkalmasság és az összességében tartósabb, szárazabb, forróbb nyarak lehetnek. Fontos tehát e hüllők állományainak és a gyepvegetációnak – abban pedig az inváziós fás szárúak jelenlétének – a további figyelemmel kísérése.

Forrás: Állatvilág magazin – Trócsányi Balázs–Dévényi Borbála
Fotó: Trócsányi Balázs, Dévényi Borbála

A cikk megjelenését a LIFE IP GRASSLAND-HU (LIFE17 IPE/HU/000018) projekttel összefüggésben az Európai Unió LIFE Programja támogatta. Az itt közölt írás nem kizárólagosan tükrözi az Európai Unió álláspontját.