Középiskola, mint modellgazdaság

Gyepgazdálkodási szakmai napot tartott a Kőszegi Evangélikus Középiskola. A Grassland-HU LIFE integrált projektbe modellgazdaságként bekapcsolódó intézmény azzal a céllal rendezte meg programját, hogy a diákjai és az érdeklődő gazdálkodók friss információkhoz jussanak egyes gyepgazdálkodással összefüggő kérdésekben.
A 2025. február 20-án megtartott szakmai programra a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.-től, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságtól, a Széchenyi István Egyetemről, az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. Takarmányanalitikai Laboratóriumából meghívott szakértők előadásaiból a részvevők többek között megismerhették a térség természeti értékeit és a Gyepvédelmi Tanácsadó Szolgálat működését. Emellett az érdeklődők tájékoztatást kaptak a gyepekre vonatkozó, a Közös Agrárpolitikai Stratégiai Tervben rejlő lehetőségekről, továbbá a szénakészítés minőségi paramétereit meghatározó technológiákról, valamint a legújabb kutatási eredményekről is hallhattak előadást.
Zsembery Zita, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. projektmenedzsere bemutatta a résztvevőknek a Grassland-HU LIFE integrált projektet és eddigi eredményeit, valamint a projekt részeként induló új kezdeményezést, a modellgazdaságok életre hívását és első lépéseit.
Az elsősorban legeltetéssel gyepet kezelő magángazdálkodók mellett a Kőszegi Evangélikus Középiskola egy különleges modellgazdaság lehet, mivel oktatási intézményként a jövő generációinak adja át a fenntartható, természetközeli gyepgazdálkodás alapjait – fejtette ki a szakember. A Natura 2000 területen gazdálkodó, a területeit kaszálóként hasznosító intézménnyel remélhetőleg hosszú távon jó szakmai kapcsolat kialakítására lesz lehetőség a projekt keretein belül – tette hozzá.
A szakmai program szálastakarmány-kezelő gépbemutatóval zárult, emellett lehetőség nyílt tapasztalatcserére és kapcsolatteremtésre.
Forrás: vaol.hu, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.