Téli legeltetés gyakorlati tapasztalatok és szakmai tanulságok
2024. november 26-án rendezték meg a Téli legeltetés a gyepgazdálkodásban című szakmai programot, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Grassland-HU LIFE integrált projekt részeként valósított meg. Az esemény nemcsak elméleti ismereteket, hanem gyakorlati bemutatót is kínált a résztvevők számára, amelyre kifejezetten élénk volt az érdeklődés az állattartó gazdaságok részéről.
A rendezvény központi eleme egy szakmai és saját gyakorlati tapasztalatokon alapuló előadás volt, amelyet Szunyogh András lendvadedesi gazdálkodó tartott. Átalakította gazdálkodását az elmúlt évek során, hogy alkalmazkodni tudjon a területe sajátosságaihoz. Elmondta, hogy tevékenységét 2018-ban kezdte meg, átvéve a családi gazdaság szakmai irányítását egy alapvetően domb-völgyi, nedves, dél-zalai területen. A terepi adottságok miatt az őszi-téli időszakban a legfőbb kihívást az jelentette, hogy a felázott, nedves talaj miatt az állatok – vörös angus marhák és akhal teke lovak – mélyen elsüllyedtek a sárban, ami nemcsak az állatjólétet veszélyeztette, hanem a gyepek állapotára is kedvezőtlen hatással volt.
A megoldást a menedzsment fokozatos átalakítása jelentette, amely során a gazdálkodó figyelembe vette mind az állatok, mind a gyep igényeit. Az új gazdálkodási szemlélet és a hozzá igazított eszközpark révén mára olyan rendszert sikerült kialakítania, amely lehetővé teszi, hogy az állatok egész télen kint tartózkodjanak a legelőn, minimális bálaetetéssel. Ez nemcsak gazdaságosabb, hanem egy természetközpontú, tájba illesztett megoldás is. Az állatok alkalmazkodtak a rendszerhez, a gyepek pedig a megfelelően kialakított szakaszos legeltetésnek köszönhetően jó állapotban maradnak, mivel a taposási károk minimalizálhatók. A helyszíni bemutatón a résztvevők megismerhették a gazdálkodásban használt eszközöket is, amelyek hozzájárultak ehhez az eredményhez.
Az előadásról videófelvétel is készült, amely elérhető ide kattintva és a Grassland-HU LIFE integrált projekt honlapján, valamint hamarosan elérhető lesz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) oldalán is. Ez lehetőséget kínál azoknak, akik nem tudtak részt venni az eseményen, hogy bepillantást nyerjenek egy fenntartható szemléletű téli legeltetés gyakorlati megvalósításába és értékes, kipróbált, de legfőképpen jól hasznosítható tudást szerezzenek.
A Grassland-HU LIFE integrált projektben jövőre több hasonló programot tervezünk a fenntartható gyepgazdálkodás témakörében, az ország különböző helyszínein, több modellgazdaságában. Érdemes figyelemmel kísérni a projekt híreit és a NAK honlapját.
Meglátásunk szerint az ilyen és ehhez hasonló programok nemcsak a szakmai közösség erősítéséhez járulnak hozzá, hanem a fenntartható gazdálkodás irányába tett lépések előmozdításához is, amelyek hosszú távon mind az agrárium, mind a természeti környezet számára előnyösek. Várjuk Önöket jövőre is.
Forrás: NAK / Gyenes Adrienn, Vadkerti-Tóth Viktor